A globális politikai térkép újrarajzolása
A szélsőséges lépések a nemzetközi konzervatív összefogás erősödéséhez vezettek.
A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, a három ország haderejét „semlegesíteni kell”.
Legutóbb arra igyekezett választ adni Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő egy televíziós műsorban, hogy mi történik a Csendes-Óceán térségében, illetve hogyan terjeszkedik Kína.
Elhangzott, hogy az látható, hogy „a Nyugat Oroszországot, Észak-Koreát és Kínát abszolút egy partnerként látja már”. Majd azzal folytatta, hogy „ezeket a haderőket úgy látják, hogy ezek mindegyikével egyfajta fegyveres konfliktusuk van: találkozni fognak. Vagy konkrétan harcolva, vagy logisztikai, hírszerzési vagy fejlesztési utánpótlási támogatás oldalról”.
Tarjányi ezután megjegyezte, „ezeket a haderőket valahogyan semlegesíteni kell, és ami ennél fontosabb, mindhárom országot
el kell rettenteni attól, hogy bármilyen fajta fegyveres konfliktusba lépjenek a Nyugattal”
– húzta alá.
A biztonságpolitikai szakértő arról is beszélt, hogy ebben fontos szövetséges már Ausztrália, Új-Zéland, Japán és Dél-Korea is.
A vonatkozó videófelvételt alább tekinthetik meg:
***
Nyitókép: Képernyőfotó